Byronnak

Байрону

Virradatát idézem hírnevének,
élete reggelét,
midőn álmából démonként felébredt
s e föld isteneként.

Szemöldökeit – hogy futottak össze
két szeme fáklyalángjai felett,
s az ősi vér lávája szétömölve
ereit hogy töltötte meg.

Idézem hosszú ujjait – hogy túrták
hullámos fürtjeit,
s kik szalonokban Önt úgy szomjuhozták:
rajongók szemeit.

S szíveket, melyeket – túl fiatal volt –
megolvasni nem lelhetett időt,
midőn az égre kélt s kihunyt ezer hold,
hogy magasztalja Önt.

Idézem most a félhomályos termet,
dús bársonyát a csipke tengerén,
s mit mondtunk volna, valamennyi verset,
Ön – nékem, Önnek – én.

Idézem még a félmaroknyi hamvát,
mi ajkából s szeméből megmaradt...
A sírban alvó valamennyi szempárt,
Önt s magamat.

Jalta, 1913. szeptember 24.
________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)