Eltévedt villamos
Заблудившийся трамвай
Bandukolva ismeretlen utcán,
Varjúkárogást hallottam én,
S lanthúr pengett, mennydörgés csapott rám,
Villamos rohant-röpült felém.
Hágcsójára hogy pattantam én fel,
Oly titok, mit föl se foghatok,
Tüzes ösvényt hasított a légben,
Fényes délben is nyomot hagyott.
Tán eltévedt, száguldván sötétlőn,
Szakadékba csalta az idő...
Állítsa meg a szerelvényt rögtön,
Állítsa meg, kocsivezető!
Késő. Már a fal mögé kerültünk,
Átvágtuk a pálmaligetet,
Három hídon végigdübörögtünk,
Néva, Szajna és Nílus felett.
És elvillant mellettünk az ablak,
Hol fürkésző tekintettel áll
Egy vén koldus – éppen az, ki meghalt
Bejrútban egy esztendeje már.
Hol vagyok? A szívem dübbenése
Kopog izgatott feleletet:
Pályaudvaron, ahol a Lélek
Indiájába válthatsz jegyet.
Cégtábla... betűi vérben ázva
Hirdetik: „Zöldséges”, – ám e cég
Árusítja káposzták gyanánt a
Halottak lenyisszantott fejét.
Vörös ingben, tőgy formáju arccal,
Nékem is bakó vevé fejem,
Ott hevert a többi közt, lerakva,
Vériszamós ládafeneken.
Három ablak, deszkakerités jön,
Kerti pázsit, szürke, mint a kő...
Állítsa meg a szerelvényt rögtön,
Állítsa meg, kocsivezető!
Masenyka, e házban énekelve
Szövögettél szőnyeget nekem...
Hol van most a hangja és a teste,
Tán a síri éj ölén pihen?
Ó, hogy sóhajtoztál lányszobádban,
S én parókásan, púderesen
Indultam a Cárnő udvarába,
És többé nem láttalak sosem.
Most értettem meg: a szabadság csak
Másvilági fény, s onnan szökött,
Ahol emberek meg árnyak állnak
A planéta-állatkert előtt.
S szél fuvall, oly ismerősen-édes,
S száguld már a híd mögül felém
A lovas cár, vaskesztyűs kezével,
És az égbe rúgó büszke mén.
Mint a pravoszláv hit hű erődje
Magasodik az Izsák eléd,
Gyászszertartást magamért s előtte
Masenykáért mondatok misét.
S mégis oly nehéz most lélegezni,
Fáj a szív, az élet mostoha...
Masenyka, hogy így lehet szeretni
S búslakodni, nem hittem soha.
________________________
(A NYIKOLAJ GUMILJOV VERSEI című kötetből. Baka István fordítása.)
Bandukolva ismeretlen utcán,
Varjúkárogást hallottam én,
S lanthúr pengett, mennydörgés csapott rám,
Villamos rohant-röpült felém.
Hágcsójára hogy pattantam én fel,
Oly titok, mit föl se foghatok,
Tüzes ösvényt hasított a légben,
Fényes délben is nyomot hagyott.
Tán eltévedt, száguldván sötétlőn,
Szakadékba csalta az idő...
Állítsa meg a szerelvényt rögtön,
Állítsa meg, kocsivezető!
Késő. Már a fal mögé kerültünk,
Átvágtuk a pálmaligetet,
Három hídon végigdübörögtünk,
Néva, Szajna és Nílus felett.
És elvillant mellettünk az ablak,
Hol fürkésző tekintettel áll
Egy vén koldus – éppen az, ki meghalt
Bejrútban egy esztendeje már.
Hol vagyok? A szívem dübbenése
Kopog izgatott feleletet:
Pályaudvaron, ahol a Lélek
Indiájába válthatsz jegyet.
Cégtábla... betűi vérben ázva
Hirdetik: „Zöldséges”, – ám e cég
Árusítja káposzták gyanánt a
Halottak lenyisszantott fejét.
Vörös ingben, tőgy formáju arccal,
Nékem is bakó vevé fejem,
Ott hevert a többi közt, lerakva,
Vériszamós ládafeneken.
Három ablak, deszkakerités jön,
Kerti pázsit, szürke, mint a kő...
Állítsa meg a szerelvényt rögtön,
Állítsa meg, kocsivezető!
Masenyka, e házban énekelve
Szövögettél szőnyeget nekem...
Hol van most a hangja és a teste,
Tán a síri éj ölén pihen?
Ó, hogy sóhajtoztál lányszobádban,
S én parókásan, púderesen
Indultam a Cárnő udvarába,
És többé nem láttalak sosem.
Most értettem meg: a szabadság csak
Másvilági fény, s onnan szökött,
Ahol emberek meg árnyak állnak
A planéta-állatkert előtt.
S szél fuvall, oly ismerősen-édes,
S száguld már a híd mögül felém
A lovas cár, vaskesztyűs kezével,
És az égbe rúgó büszke mén.
Mint a pravoszláv hit hű erődje
Magasodik az Izsák eléd,
Gyászszertartást magamért s előtte
Masenykáért mondatok misét.
S mégis oly nehéz most lélegezni,
Fáj a szív, az élet mostoha...
Masenyka, hogy így lehet szeretni
S búslakodni, nem hittem soha.
________________________
(A NYIKOLAJ GUMILJOV VERSEI című kötetből. Baka István fordítása.)