Hegyek közt

   
A költészet kevés, mert kifejezhetetlen,
mily izgalomba hoz e vad-vad hegyi táj,
e meddő, kavicsos völgy, a birkahodály,
a pásztortűz s a füst, amely fölötte terjeng.

Riadalommal és örömmel telt a szívem,
s azt súgja énnekem: „Térj vissza, térj oda!”
Árad felém a füst bódító illata,
továbbmegyek, de vágyakozva és irígyen.

A költészet nem az, mit annak hittetek.
Örökbe kaptam én, a húsom és a vérem.
Költő csak véle gazdagodva lehetek.

Mert él még bennem is az ős-emlékezet,
mit ősöm egykoron megértett, újra értem:
– A földön nincs idő és minden lélek egy!