Hiéna

Гиена
   
Ahol a Nílus hömpölyög az éjben,
Hol csak madár jár és csapong a lepke,
A bűnös, ám csodás királyi némber
Alussza síri álmát, elfeledve.
   
Káprázatot hint szét a sűrü éj a
Vidéken, kárhozott szirén a holdja,
S jő sápatag ködökben egy hiéna,
Barlang-vacokból előlopakodva.
   
Otromba és dühödt minden nyögése,
Nézése csüggeteg, baljóslatú, vad,
S ijesztő fogsora fenyegetése
Rózsás-fehér márványlapján a sírnak.
   
„Tekints reám, hold, ostobák szerelme,
S ti csillagok, ti karcsú látomások,
S te ében Nílus, vizeid terelve,
S ti pillangók, madárrajok, virágok!
   
Nézzétek mind, a szőrzetem hogy áll föl,
Szememben mily gonosz tűz lángja gyullad!
Nem vagyok-é ugyanolyan királynő,
Mint az, aki e kövek alatt szunnyad?
   
A szíve telve volt csalással, és a
Szemöldöke, ha felvonta, halált szórt.
Akárcsak én, hiéna volt, hiéna,
Éppúgy megrészegült a vér szagától.”
   
Ijedt kutyák vonítanak az éjben,
A kunyhóban gyerek zokog, s az apja,
A fellah felriad, s komor dühében
Vad ostorát a szögről leakasztja.

__________________________

(A NYIKOLAJ GUMILJOV VERSEI című kötetből. Baka István fordítása.)