(Ily egyszerűen...)
Ily egyszerűen,
ily hirtelen
elválni tőled nem akartam én...
Meglátják és megértik biztosan,
elolvassák és felfogják talán,
elválni tőled mily nehéz nekem.
Nem tudlak elfelejteni, ki áldón
nézed a sivatagot, a homok
szél ujja közt dalol, ha akarod.
Partra vetett kagyló hasát a sós
hullámok sorjában özönlik el;
elnyújtott hangon énekelnek – én
nem tudlak elfelejteni...
Ami legjobban felkavart, ami
elmenni kényszerített engemet, –
a vér volt az, a vér, amellyel a
bordáik telis-teliek, –
egész testedből vér csöpög szünetlen.
Tán ennyi töprengést nem érdemel
és ennyi bánatot e távozás,
lehet, hogy öncsalás, hogy hasztalan
félek; a lelkem ott lakik a szőlő
fürtjében és kaszára ért kalászban,
reggeli felleg hűvöse a lelkem.
Jobban szerettelek, ahogy tudok
szeretni, amit mondhattam neked,
úgy mondtam azt is, szinte hangtalan...
Azt akarom, hogy tudd – elmenve tőled,
amit csak látok, elmondom neked.
ily hirtelen
elválni tőled nem akartam én...
Meglátják és megértik biztosan,
elolvassák és felfogják talán,
elválni tőled mily nehéz nekem.
Nem tudlak elfelejteni, ki áldón
nézed a sivatagot, a homok
szél ujja közt dalol, ha akarod.
Partra vetett kagyló hasát a sós
hullámok sorjában özönlik el;
elnyújtott hangon énekelnek – én
nem tudlak elfelejteni...
Ami legjobban felkavart, ami
elmenni kényszerített engemet, –
a vér volt az, a vér, amellyel a
bordáik telis-teliek, –
egész testedből vér csöpög szünetlen.
Tán ennyi töprengést nem érdemel
és ennyi bánatot e távozás,
lehet, hogy öncsalás, hogy hasztalan
félek; a lelkem ott lakik a szőlő
fürtjében és kaszára ért kalászban,
reggeli felleg hűvöse a lelkem.
Jobban szerettelek, ahogy tudok
szeretni, amit mondhattam neked,
úgy mondtam azt is, szinte hangtalan...
Azt akarom, hogy tudd – elmenve tőled,
amit csak látok, elmondom neked.