Ballada

Баллада

Magamnál nem vagyok soha,
téboly kerülget engemet,
ha terhes asszonyával a
félkarú a moziba megy.

Angyaltól kaptam lantomat,
a világ áttetsző nekem –
ám ő szájtátva jót mulat
Charlot-idétlenségeken.

Miért vonszolja éveit,
ily nyomorult hogy is lehet
e békés, jámbor férfi, míg
ingujja üresen fityeg?

Téboly kerülget engemet,
ha terhes asszonyával a
félkarú hazafele megy
a mozi végén, éjszaka.

Korbácsomat előveszem,
üvöltve megsuhogtatom,
s az angyalokat elverem,
s az angyalok a drótokon

áttörve szállnak ég fele,
mint Velence köveiről
fölvert galambok serege
a kedvesem lába elől.

Ekkor, levéve kalapom,
megállok a rokkant előtt,
ingujját lágyan megfogom,
s ily szókkal szólítom meg őt:

– Pardon, monsieur, ha a pokol
fogad be majdan engemet,
hol dölyfös lelkem meglakol,
míg ön nejével fenn lebeg

a mennyekben, s szemléli, hogy
milyen siralmas itt, alant,
s hall sok csodás, szép dallamot,
s hó-szárnyai sugárzanak,

akkor a hűs magasból egy
tollat dobjon le énnekem:
mint hópehely, hadd ülne meg
lángok-perzselte mellemen.

A félkarú előttem állt,
egy csöppet elmosolyodott,
és már nejével messze járt,
nem is emelve kalapot.

1925
____________________

Vlagyiszlav Hodaszevics: Mint sivatagban a délibábot című kötetéből. Baka István fordítása.