Ivaka
A cserje zápor-fejdiszét
homlokba húzta nyomban.
A tok felhőként füstöl, ég
az üveggyöngy a lombban.
S a puha plüsspárna felett
szivárványlón vakít a
szünetlen cserfelő liget
csipkéje szétszakítva.
Zafir tobozt és ametiszt
fülönfüggőt a tájra
ki sem lehetne tenni, míg
a földből nincs kiásva.
Hogy lila fülcimpás hegyek
ámuljanak – ez okból
vették elő e díszeket
az új uráli tokból.