Két Ádám
Два Адама
Furcsa szavak nekem – „én egyedül”,
Egy Ádám kívül van, egy meg belül.
Az égi szerelemről verset költve,
A külsőm épp szemet vetett a nőre.
S a belső ellenségként lesi csak,
Örökké gyötri őt a bús harag.
És ha a külső furfangos beszéddel,
Gyöngéd mosollyal és gyöngéd szemével
Az asszonynál viszonzásra talál,
Tiltakozik a belső: „Az nem áll!
Tán nem tudod, mily kék az ég feletted,
Víg kedved tágas pusztákon keressed!
S hogy egy másik, csodás, szeretve már,
Angyal-csapásokon jöttödre vár?”
De ha a külső csak szaval hiába,
S a nőnek nem kell vallomás, találka,
S nem kíván verset, sem tüzes szemet –
Dühöng a belső: „Először esett,
Hogy megtaláltuk, kivel mind a ketten
Oly boldogok lehetnénk, mint a mennyben.
Te balfácán!” A világ útjain
Civódva jár Pierrot s Harlequin.
Furcsa szavak nekem – „én egyedül”,
Egy Ádám kívül van, egy meg belül.
Az égi szerelemről verset költve,
A külsőm épp szemet vetett a nőre.
S a belső ellenségként lesi csak,
Örökké gyötri őt a bús harag.
És ha a külső furfangos beszéddel,
Gyöngéd mosollyal és gyöngéd szemével
Az asszonynál viszonzásra talál,
Tiltakozik a belső: „Az nem áll!
Tán nem tudod, mily kék az ég feletted,
Víg kedved tágas pusztákon keressed!
S hogy egy másik, csodás, szeretve már,
Angyal-csapásokon jöttödre vár?”
De ha a külső csak szaval hiába,
S a nőnek nem kell vallomás, találka,
S nem kíván verset, sem tüzes szemet –
Dühöng a belső: „Először esett,
Hogy megtaláltuk, kivel mind a ketten
Oly boldogok lehetnénk, mint a mennyben.
Te balfácán!” A világ útjain
Civódva jár Pierrot s Harlequin.