Kút a Szeniora téren

                (fantázia)

Sapkám a kávájára tettem én,
ott állt előttem nyírfaág-sudáran
a kút, s csupasz testéből bűvös állat
patája, szarva villogott felém.

Kondult a dél, a megvénült moha
árnyán a nap sugára messze siklott,
s kristályos árban reszkettek az izmok
márványon, mely nem izzik fel soha.

Fehér a szőr a dermedt lábakon.
Az égre szállt a földi por s a pára,
s azt hittem, gyűlnek hozzá nemsokára
rokkantak, földön csúszva és vakon.

Kopott ajakról hangzik az ige:
akit legyűrt a szikkasztó betegség,
s mosdatni vágyik kórgyötörte testét,
újjászületni jöjjön most ide...

Csordultig telt kupája könnyezett,
fehérlő szíj tekeredett nyakára,
s válláról folyt, csak folyt a víznek árja,
hogy a pokol folyóit töltse meg.