Magamról

Про себя

I.

Nem, bennem is van szép, de megnevezni
még önmagamnak is szégyenkezem,
másoknak meg – lelkem nem egyezik ki
sértő magasztalásukkal sosem.

Így élek hát – csodás ábrázatom
kaján, alantas álarccal befödve...
Barátnőm, nézd: arany fűszálakon
mászik a pók, kereszttel megjelölve.

Anyja mögé rejtőzik a gyerek,
s te magad is sietve kergeted
rózsaszinű nyakadról undorodva.

S haragod elől elszalad a pók,
szégyellve önmagát, nem tudva, hogy
a bolyhos háta mily jel hordozója.

II.

Nem, tévedsz, önszerelmes nem vagyok.
A fáradt bérmunkásban jó mi lenne?
De a csodás, isteni eredetre
ismerve lényemben, elámulok.

Ha versekben lemeztelenedett,
alig tükrözve bár, igazi arcom –
úgy tetszik, alkonyórán künn a parton
görnyedezem a víztükör felett.

És hogy magamhoz vonzzam mennyemet,
a mélybe nézek, hol csillag remeg.
Oda merülve, ellobban világi

dolgokkal szennyezett tekintetem.
De lángolón sötétjéből kiválik
csillagokkal koszoruzott fejem.

1919
________________________

Vlagyiszlav Hodaszevics: Mint sivatagban a délibábot című kötetéből. Baka István fordítása.