Niger

Нигер
   
Térképemen én az unalomból rajzolt
Hosszúsági-szélességi hálózat alatt
Észreveszem, ahogy sötéten kanyargón
Szőlővesszőként göcsörtös, kék vonal halad.
   
És a városok körötte: mind szőlőszem,
Bussza is és Homba és Timbuktu, a király,
Már hangzásuk is napfényes énelőttem,
Mintha dob dübögne, s álmom éled, visszaszáll.
   
De nem hiszem, hogy a mappa igazít el,
Hiszen az ostobaságnak is határa van!
Odaírták: Niger... Ó, királyi Niger,
Hogy sérthettek meg az emberek ily súlyosan!
   
Hol fenséges tengerként folysz át Szudánon,
Hol ragadozó homokkal vívod harcaid,
És mikor már közeledsz az óceánhoz,
Közepedről már nem láthatók a partjaid.
   
Rózsaszín pofái vízilovaidnak
Olyanok, akár cölöpre épült csoda-híd,
S a hajócsavarokat is széttörik vad
Krokodiljaid hatalmas farkcsapásai.
   
Ó, Niger terólad készítek másfajta,
Sosemvolt térképet, melynek örülhet a szem,
Helyezek a gyöngéd, zöldellő atlaszra
Szalagot, aranybrokátból szabva, szélesen.
   
Vérszín rubinokat teszek alul, balra –
Ez a fémből öntött, furcsa istenek hona.
Emberkoponyákkal s elefántagyarral
Ki ásta el őket Benin horhosaiba?
   
Szokoto bozótosára, kissé jobbra,
Az atlaszra óriási smaragdot rakok, –
Gazdagok a falvak itt, vadászni jó, s a
Népük, mint madár, dalol, mind vígak, szabadok.
   
Arrébb halovány opált, amelyben titkok
Rejlenek, kék és piros lángok villódzanak,
S felidézi nékem a szongáji síkot
S a szongáji szultán házát: agyagfalakat.
   
És csodás gyöngyszemmel jelölöm meg
Timbuktut, fehér tetők tündöklő városát,
Meghökkenve száll a kánya is fölötte,
Látva sivatag szivében mimózák hadát.
   
Látva sok-sok barna, vesszőkarcsú lányát
(Balzsamoknál részegítőbb a leheletük),
S szökőkútjait s piros rózsák virágát, –
Költőiskolák a mestert övezik velük.
   
Afrika szive daloktól, lángolástól
Eleven, s tudom, ha olykor az ember fia
Álmokat lát, amilyent sohase máskor,
A te szeled hozta Őket hozzánk, Afrika.

______________________________

(A NYIKOLAJ GUMILJOV VERSEI című kötetből. Baka István fordítása.)