Phaedra
Федра
1.
PANASZ
Hippolütosz! Jaj, ne kinozz!
Lángol az orcám... láz hevében...
Mi ez a rejtező gonosz
varázs Hippolütosz nevében?
Akárha hullám csapna a
part fekete gránitkövére.
Jaj, Hippolütosz parazsa!
Jaj, esküvések lázbeszéde!
A földbe vágyik két karom,
fogaim kavicsai – porba!...
Sírnék tevéled ágyamon!
Elmém is lángra gyúl, lobogva...
Mintha Herculanum porát
szívnám... vakulva... hervadón már...
Jaj, élő fűrész foga rág!
Aszúbb vagyok hamu-homoknál!
Bögölynek – ömlő vérü seb
sírásán – dühödt harapása...
Kancának – tűzzel kerített –
pirosló sebként vágtatása!
Hippolütosz! Légy oltalom!
E peplum, mint a kripta.
Bögöly – gebe-Elízium:
vágóhíd – vérem itta!
Hippolütosz! Foglyod leszek!
Keblem, forrásom éget!
Hippolütosz-szirom helyett
hárpiák csőre tép meg!
Hippolütosz! Vizet, vizet!
Mostohafiu? Cinkos!
Lábam alatt – lépcső helyett –
láva! – Morog Olümposz?
Vak olümposzi istenek!
Szobor mind – ez a titka!
Hippolütosz! A köpenyed!
E peplum, mint a kripta!
Hippolütosz, oltsd szomjamat...
1923. március 7.
2.
LEVÉL
Hippolütosznak küldi az Anyja – Phaedra – Királynő.
Hóbortos fiunak, a viasz-szépségű legénynek,
Phoibosztól, Phaedrától messzefutónak... Emígy szól
Hippolütoszhoz Phaedra: a gyöngéd, sóhajos ajkú.
Oltsd el a lelkem szomját! (Érintsd ajkamat is, mert
nem lehet oltani másképp!) És – ajkamra tapadva –
nem csókolni Pszükhét is egyúttal, aki körülem leng...
Oltsd el a lelkem szomját: oltsd el az ajkam, az égőt!
Hippolütosz, kimerültem... Szégyenkezzen a céda!
Én nem szégyellem, hogy hozzád száll sikolyom. Mert
szó meg a kéz csak az egyszerüek... De ajakremegésem
nagy titkát mutatóujj rejti előled: a csöndem.
Ó, te bocsáss meg nékem! szűz! lovas! élvezeteknek
ellensége! De nem bujaság ez! Női szeszély sem!
Vagy ha igen – más csábított rá! Vágyta Pszükhé meg-
hallani Hippolütosz szavait, ajakamra találva.
„Szégyenkezz!” – De hiszen késő! Ez a vég szava volt már!
Elragadott a lovam! Meredek szirtről le – a porba –
már én is zuhanok! Keblem magasából, a végzet
kettős dombjáról – kebled poklába örökre!
(Nem magaméba-e?!) Bátrabban! Szelidebben! Az írást
nem sztílosszal a lágy táblába – a szív viaszába?! –
kell ma bevésni ügyetlen... Elolvasná ajakadról,
Hippolütosz, szent titkaidat, epedő ajakával
Phaedra, a szomjuhozó...
1923. március 11.
________________________
(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)
1.
PANASZ
Hippolütosz! Jaj, ne kinozz!
Lángol az orcám... láz hevében...
Mi ez a rejtező gonosz
varázs Hippolütosz nevében?
Akárha hullám csapna a
part fekete gránitkövére.
Jaj, Hippolütosz parazsa!
Jaj, esküvések lázbeszéde!
A földbe vágyik két karom,
fogaim kavicsai – porba!...
Sírnék tevéled ágyamon!
Elmém is lángra gyúl, lobogva...
Mintha Herculanum porát
szívnám... vakulva... hervadón már...
Jaj, élő fűrész foga rág!
Aszúbb vagyok hamu-homoknál!
Bögölynek – ömlő vérü seb
sírásán – dühödt harapása...
Kancának – tűzzel kerített –
pirosló sebként vágtatása!
Hippolütosz! Légy oltalom!
E peplum, mint a kripta.
Bögöly – gebe-Elízium:
vágóhíd – vérem itta!
Hippolütosz! Foglyod leszek!
Keblem, forrásom éget!
Hippolütosz-szirom helyett
hárpiák csőre tép meg!
Hippolütosz! Vizet, vizet!
Mostohafiu? Cinkos!
Lábam alatt – lépcső helyett –
láva! – Morog Olümposz?
Vak olümposzi istenek!
Szobor mind – ez a titka!
Hippolütosz! A köpenyed!
E peplum, mint a kripta!
Hippolütosz, oltsd szomjamat...
1923. március 7.
2.
LEVÉL
Hippolütosznak küldi az Anyja – Phaedra – Királynő.
Hóbortos fiunak, a viasz-szépségű legénynek,
Phoibosztól, Phaedrától messzefutónak... Emígy szól
Hippolütoszhoz Phaedra: a gyöngéd, sóhajos ajkú.
Oltsd el a lelkem szomját! (Érintsd ajkamat is, mert
nem lehet oltani másképp!) És – ajkamra tapadva –
nem csókolni Pszükhét is egyúttal, aki körülem leng...
Oltsd el a lelkem szomját: oltsd el az ajkam, az égőt!
Hippolütosz, kimerültem... Szégyenkezzen a céda!
Én nem szégyellem, hogy hozzád száll sikolyom. Mert
szó meg a kéz csak az egyszerüek... De ajakremegésem
nagy titkát mutatóujj rejti előled: a csöndem.
Ó, te bocsáss meg nékem! szűz! lovas! élvezeteknek
ellensége! De nem bujaság ez! Női szeszély sem!
Vagy ha igen – más csábított rá! Vágyta Pszükhé meg-
hallani Hippolütosz szavait, ajakamra találva.
„Szégyenkezz!” – De hiszen késő! Ez a vég szava volt már!
Elragadott a lovam! Meredek szirtről le – a porba –
már én is zuhanok! Keblem magasából, a végzet
kettős dombjáról – kebled poklába örökre!
(Nem magaméba-e?!) Bátrabban! Szelidebben! Az írást
nem sztílosszal a lágy táblába – a szív viaszába?! –
kell ma bevésni ügyetlen... Elolvasná ajakadról,
Hippolütosz, szent titkaidat, epedő ajakával
Phaedra, a szomjuhozó...
1923. március 11.
________________________
(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)