Téli vonat

Зимний поезд
   
Megperzselte a ködön át
Szeme a hómező-setétet,
S égő szökőkút-aranyát
Pöfögte füst-leheletének.

Tudom – dühödt sárkány liheg,
A hó, mint bolyhos prém, bevonja,
Álmukból fölveri robogva
A babonás vidékeket.

S utána, megfáradt rabok,
Sírok hideg gödrébe szánva,
Futnak koporsó-vagonok
Fülsértő lánccsikordulással.

Amíg pislákoló, törött
Lámpást a jobb kezébe fogva,
Rossz álmok, gondjaink között
Az Éjfél lép a vagonokba.

Mint szerzetes kísértete,
S minél tompábban kong a lépte,
Álmunk annál lidércesebb,
S légszomjtól fuldoklóbb a lélek.

És több a szó, mely szó se tán,
A szuszogások taszitóbbak,
S fejek a párnák bíborán
Most még vadabbul hánykolódnak.

Mint zsebmetsző, leselkedik,
Míg élünk, még lopakodik csak,
Forralja némán mérgeit,
Csitítja vétkes vágyainkat.

S tengely zörög, kerék kopog,
És céltalan, kopár a távol...
S ki virraszt, megundorodott
A félig-létek káoszától.

De olvad éjünk... Roskatag,
Őt hívtuk ősz Alkonyatának,
Elhagyja már a Virradat
Az Árnyat, a halottas ágyat.

Szemébe néz a szenvedés,
Ki éjjel kínjait feledte,
S vonatról a csörömpölés
Az éj jegét megint leverte.

Gőzfelhők, sárguló falak,
Tűzpirosat kerítenek be,
És fájó foggal újra csak
Harapni kell hideg kövekbe.
_____________________

Innokentyij Annyenszkij verse,
fordította Baka István.

Az Orosz szimbolista költők Baka István fordításában című kötetből