Vörös-tenger
Красное Море
Szervusz, Vörös-tenger, te cápa-halleves,
Néger nép kádja, üst, se vas, se réz – homok!
A zátonyaidon se moha lengedez, –
Virágzó mészkövek, akár kőkaktuszok.
Szigeteid napizzitotta fövenyén,
Miket az éjjeli dagály is elhagyott,
Haldoklik búsan a sok-sok tengeri rém:
Tritónok, kardhalak s nyolckaru polipok.
Pirógák százai úsznak ki Afrika
Partjairól, hogy gyöngyöket halásszanak,
S arab partok felől keletre hajtja a
Lélekvesztőket a felukkák vad hada.
Láncokba verve áll, ha négert fognak el,
Rabszolgapiacon, megverve, véresen,
De az arab, ha őt győzik le, sírra lel
Rőtsárga-sáros és forrongó mélyeden.
Mint lurkók közt tanár, halad a csónakok
Között egy óceánjáró fenségesen,
S hófúvást játszanak a fölkevert habok,
S vörös rózsák s fehér jég a fedélzeten.
Fölötte nincs erőd: vihart kavarsz talán,
Hullámokat emelsz, mint kristályhegyeket,
Cigarettára gyújt, sóhajt a kapitány:
„Na, végre frissülés! Untam a meleget!”
A vízből szállva fel, akár szitakötők,
Csillognak az aranyszín repülőhalak,
A sarló-alakú földnyelv-föveny fölött
A színek zöldbe és pirosba játszanak.
Ragyog a levegő, tüzek villódzanak,
S úgy néz a nap le, mint a mesék madara:
„Tenger, te nappal is csodák csodája vagy,
De éjjel kétszeres káprázatú csoda!”
Felhőkként siklanak párák a víz felett,
Villannak éjsötét hablányok árnyai,
Kigyúlnak idegen csillagképek: kereszt,
Szekerce, égi kert gyémántvirágai.
S mint bengáli tüzek, vibrálni kezdenek
Varázsos-bűvösen hullámzó árjaid,
Szikrák és sugarak – tán megirigyeled
S újrateremted a mennybolt csillagait?
S mikor felszáll a hold, s tündöklik a zenit,
És erdőillatot sodor felénk a szél,
Szueztől kezdve már Bab-el Mandebig
Felszíned, mint eolhárfán a húr, zenél.
Akármily meredek, a parton ott tolong,
S hallgat hullámmorajt csordányi elefánt,
Cápáktól félnek, ám – habár fogyó a hold
Beléd gázolnak a tükörképe után.
És egyetlen valál a tengerek közül,
Kiben beteljesült a zordon égi szó –
Szétváltál, s mint szilárd fal, álltál kétfelöl,
Míg átkelt Mózes, és meghalt a Fáraó.
______________________________
(A NYIKOLAJ GUMILJOV VERSEI című kötetből. Baka István fordítása.)
Szervusz, Vörös-tenger, te cápa-halleves,
Néger nép kádja, üst, se vas, se réz – homok!
A zátonyaidon se moha lengedez, –
Virágzó mészkövek, akár kőkaktuszok.
Szigeteid napizzitotta fövenyén,
Miket az éjjeli dagály is elhagyott,
Haldoklik búsan a sok-sok tengeri rém:
Tritónok, kardhalak s nyolckaru polipok.
Pirógák százai úsznak ki Afrika
Partjairól, hogy gyöngyöket halásszanak,
S arab partok felől keletre hajtja a
Lélekvesztőket a felukkák vad hada.
Láncokba verve áll, ha négert fognak el,
Rabszolgapiacon, megverve, véresen,
De az arab, ha őt győzik le, sírra lel
Rőtsárga-sáros és forrongó mélyeden.
Mint lurkók közt tanár, halad a csónakok
Között egy óceánjáró fenségesen,
S hófúvást játszanak a fölkevert habok,
S vörös rózsák s fehér jég a fedélzeten.
Fölötte nincs erőd: vihart kavarsz talán,
Hullámokat emelsz, mint kristályhegyeket,
Cigarettára gyújt, sóhajt a kapitány:
„Na, végre frissülés! Untam a meleget!”
A vízből szállva fel, akár szitakötők,
Csillognak az aranyszín repülőhalak,
A sarló-alakú földnyelv-föveny fölött
A színek zöldbe és pirosba játszanak.
Ragyog a levegő, tüzek villódzanak,
S úgy néz a nap le, mint a mesék madara:
„Tenger, te nappal is csodák csodája vagy,
De éjjel kétszeres káprázatú csoda!”
Felhőkként siklanak párák a víz felett,
Villannak éjsötét hablányok árnyai,
Kigyúlnak idegen csillagképek: kereszt,
Szekerce, égi kert gyémántvirágai.
S mint bengáli tüzek, vibrálni kezdenek
Varázsos-bűvösen hullámzó árjaid,
Szikrák és sugarak – tán megirigyeled
S újrateremted a mennybolt csillagait?
S mikor felszáll a hold, s tündöklik a zenit,
És erdőillatot sodor felénk a szél,
Szueztől kezdve már Bab-el Mandebig
Felszíned, mint eolhárfán a húr, zenél.
Akármily meredek, a parton ott tolong,
S hallgat hullámmorajt csordányi elefánt,
Cápáktól félnek, ám – habár fogyó a hold
Beléd gázolnak a tükörképe után.
És egyetlen valál a tengerek közül,
Kiben beteljesült a zordon égi szó –
Szétváltál, s mint szilárd fal, álltál kétfelöl,
Míg átkelt Mózes, és meghalt a Fáraó.
______________________________
(A NYIKOLAJ GUMILJOV VERSEI című kötetből. Baka István fordítása.)