Az episztolák szereplõi

Beckmanné: valószínűleg kocsmárosné a Solgränden (vö. 79. ep.) sok kocsmájának egyikében.

Berg koma: tapétafestő, városi zenész, virtuóz több hangszeren. Valószínűleg nagyrészt költött alak.

Bergström koma: fúvós zenész névnapi mulatságokon, a Katarina-templom (vö. 38. és 54. ep.) körüli lakónegyedekben.

Boman káplár: bár főszereplő a 38. és az 54. ep.-ban, sem Bellman, sem a korabeli okmányok nem árulnak el róla semmi közelebbit.

Bredström: Bellman csak annyit közöl róla az episztolák névjegyzékében, hogy ügynök volt. Valószínűleg költött személy.

Fredman, Jean (1712/13-1767): az episztolák főhőse. Bellman részletes jellemzést ad róla: "Híres-nevezetes stockholmi órásmester; se órája, se műhelye, se raktára. Bacchus vitéze, immár csak árnya él, mint elfújt kocsmai mécs halavány füstje. Életében nem csak arról volt híres, hogy órákra és percekre osztotta az időt, hanem legalább annyira arról is, hogy ugyanolyan ügyesen ölte bele egy kupica bundapálinkába. Amíg e nyomorult, szomjas világ rabja volt, az irigy végzet üldöztetései közepette is boldogan tántorgott Bacchus kebeléről Vénusz karjaiba, majd a söröshordón át vissza megint. Keressük fel most az elíziumi mezőkön a Styx öbleinél, melynek habjait csupán Charon rozoga ladikja szántja, halottakkal és csontokkal megrakva. Itt sorvadozik sanyarú és kiaszott kísértete a józanság bilincsében. Nem szól itt vadászkürt, csöröge sem sül, nincs fűszerezett bor. Nincsenek táncos kedvükben a Chlorisok sem, akikkel együtt jutott ide. De ennél is rosszabb, hogy az örökkévalóságban nincs szükség órára, s így tanult mestersége most már haszontalan kölönc csupán. Annál fontosabb feladata volt azonban a földön. Bacchus sokkal többet köszönhet neki, mintsem eltűrje, hogy hamvaival együtt emlékét is elnyelje a sír." Őt állítja példaképül gyermekei elé, így buzdítva őket: "Járjatok Fredman nyomában, kedveseim, hogy majdan részetek legyen dicsőségében és templomom oszlopain az ő neve mellé kerüljön a tietek is."

Fröman: Bellman szerint sírásó és a Hornsgatanon fekvő Csontesztergályos című vendégfogadó kocsmárosa.

Jergen: az episztolák több helyén teljes nevén Jergen Puckel, a nagyszámú külföldi iparoslegény egyik típusfigurája a korabeli Stockholmban. Tört svéd nyelvét és sajátságos viselkedését nyers humorral ábrázolja Bellman.

Mollberg káplár: háza volt Stockholmban a Hornsgatanon; egykor gyártulajdonos, aztán lovaskatona; az episztolákban - mint Bellman elmondja - már se háza, se lova, se nyeregtakarója; pályája végén táncmester. 1772-ben halt meg.

Movitz, Fredrik: (1721-1779): az episztolák egyik legalább részben hitelesen azonosítható szereplője. Bellman az episztolák névjegyzékében káplárnak nevezi, aki "híres-nevezetes a Három Puttonyban tartott koncertje óta". Változatos életpályája során volt utászkáplár, kocsmáros, esernyőkészítő - általában ezermester, valamint népszerű bálrendező. Halálakor egyetlen vagyontárgy maradt utána: egy mélyhegedű.

Norström (1745-1781): kikötői vámellenőr, Ulla Winblad jegyese; atyja a Dauer-kert kertésze volt; botfülű - mondja róla Bellman -, hangszeren nem játszik, borait maga vámolja el. A Dauer-kert valaha a Bellman-család tulajdona volt; közelében állt Bellman szülőháza, melyet a múlt század végén lebontottak.

Schwalbe, Benjamin: vö. Theophilus.

Spaas mamzel: a stockholmi botránykrónikákban és törvényszéki iratokban is szereplő kétes hírű "hölgy".

Theophilus: mint a 3. ep.-ban Jergen Puckel és a 18. ep.-ban Benjamin Schwalbe, Th. is német iparoslegény volt. A Th. név előfordul Lukács evangéliumának bevezetésében és az Apostolok Cselekedeteiben is; Bellman ezt a névazonosságot használja ki parodizáló éllel, a "sörintusiak" körébe sorolva a derék cipészlegényt. (Vö.5.ep.)

Winblad, Ulla (1744-1798): az episztolák női főszereplője, közismert stockholmi széplány, félvilági nő, Fredman női ellenpontja. Alakját élet után mintázta Bellman, éppúgy, mint Fredmanét. Polgárlány volt, és sok kaland után férjhez ment az episztolák egy másik szereplőjéhez, Eric Norströmhöz. Varázsa alól még a törvény szolgái sem tudták kivonni magukat: 1767-ben a bíróság visszaítélte neki selyemboleróját, melyet a rendészet elkobozott, s melyet a korabeli rendeletek szerint társadalmi helyzete folytán nem lett volna szabad viselnie. Egy ideig Bellmannak is viszonya volt vele.

Wingmark: közkeletűen "a nagyparókás", híres-neves kocsmai fuvolavirtuóz. Bellman ennyit mond róla, de alakja nem teljesen az ő fantáziájának szüleménye.