Másához

Tegnap megparancsolta Mása,
Körmöljek pár strófát neki,
S nem marad el jutalmazása:
Ő prózában megköszöni.

Engedelmeskedem sietve,
Az évek gyorsan szállnak el:
Hét esztendő – s ígéretedre
Te már nem is emlékezel.

Némán, a karját összefonva,
Ön úri társaságban ül,
És, áldozván az Unalomnak,
Koncert után bálba repül –

S a költőt elfeledte régen!…
Ó, Mása, hát siess, siess –
S e négy strófáért írd meg nékem
A prózát, mely jutalma lesz.