P. A. Oszipovának
Tán nem soká maradhatok
Már e szelíd száműzetésben,
Sóvárgom majd a szép napot,
Mely gondok nélkül ringatott
Falusi múzsám lágy ölében.
De messzi idegenben is
Bejárom egyre képzeletben
Trigorszkoje vidékeit,
Dombját, folyóját, rétjeit,
S ülök a hárs alatt, a kertben.
Midőn kihúny a napsugár,
Így ébred sűrü, síri éjben,
S szülőföldjére visszaszáll
A bús kísértet, hogy sovár
Szemmel szeretteire nézzen.