Vszevolozsszkijnak
Isten veled, víg lakomák
És szabadság dédelgetettje!
Partunkat elhagyod tehát,
A rabszolgák halott honát,
Káplármodor s divat elől te
Moszkvába vágtatsz sebesen,
Ahol tudják árát a kéjnek,
El-elszundítnak szeliden,
S szeretik, ha fordul az élet.
Az élénk és változatos
Ős Moszkva tarkasága vonz,
Ómódi fénnyel, dáridókkal,
Harangokkal, menyasszonyokkal,
Zűrjével izgalomba hoz,
Jámbor prózával s verssorokkal.
Zajos estéken látod a
Fontoskodó semmittevőket,
Kényeskedőn csipkés ruha,
Arany cvikkert hord ostoba,
Látsz mulató előkelőket,
Unott a kártyázók hada.
Mindent egy perc alatt meglátva,
A markodba nevetsz nagyot;
De híve a szórakozásnak
És lustaságnak, hamarost
A tanácsomat megfogadva,
Szabadságba szerelmesen,
A nagyvilági kört elhagyva
Magadnak élnél szívesen.
Már messzi hajlokodban látlak,
És magam elé képzelem:
Pezseg a hablepett pohárban
Az Ai frissen, hidegen;
Pipák sűrű füstjében ülnek
Új cimborák kaftánosan,
Lármáznak és dalolnak! – serleg
Sok esztelen körül suhan,
Örömben az idő repül;
S amott az egyiptomi lányok
Előtted szállnak, hajlanak;
Csengő dalok, kéj-sóhajtások,
Vad visítások hangzanak;
Mozdulataik szenvedélye,
Szemükben az őrült tüzek
S minden, barátom, lelked mélye
Mitől elbűvölten remeg...
De ne feledd, magányosan,
Itt téged percről percre várva,
Rabnőd sóhajtozik, oly árva;
Egész nap ül szomorúan,
Édes mélázásba merülve,
Pityereg az ablak alatt,
Zord árgusait elkerülve,
S az üres házat nézi csak,
Hol gyakran gyűltünk lakomára,
Küprisszel, Bakkhosszal s veled,
Hová reménységgel tele
És sóvárogva szállt a vágya.
Szeme, a búsan lesütött,
A kedvesre mikor találhat,
S hullnak le szerelme előtt
A féltékenyen őrző zárak?
És a mi elárvult körünk,
Cimbora, egyszer még feléled?
Mikor jössz vissza, kedvesünk?
Nyomodba szállna már a lélek.
Bármerre jártál, koszorúd
Vedd az ifjú kéjvágy kezéből,
S bizonyítsd be, hogy már tudod,
A boldogság mely tanra épül.